Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bemutatkozás

areion_logo.jpg

Az Areión Egyesület 2008 tavaszán alakult 13 alapító taggal. A Csongrád Megyei Bíróság Pk.60/035/2008/4 számú határozatával közhasznú szervezetként, 2495. sorszám alatt vette nyilvántartásba. Az Egyesület sokoldalú közművelődési, kulturális és művészeti tevékenységet folytat: irodalmi, művészeti, néprajzi, közművelődési programok, események, rendezvények, kiállítások szervezésével és koordinálásával; könyvek, periodikumok kiadásával és terjesztésével; ismeretterjesztéssel; iskolarendszeren kívüli oktatással; tudományos kutatással foglalkozik. 2014-ben a közhasznúságról az azzal járó adminisztrációs terhek növekedése miatt a szervezet lemondott.

Megalakulása óta az Areión Egyesület többször működött közre a Móra Ferenc Népszínház országhatárokon belüli fellépéseinek és határainkon túli (elsősorban erdélyi) turnéinak megszervezésében, ezeket anyagilag is támogatta. A Katolikus Ifjúsági Alapítvánnyal és a Millenniumi Kávéházzal közösen több irodalmi estet és képzőművészeti kiállítást szervezett Szegeden. A Szegedi Írók Társaságával, a Szegedi Akadémiai Bizottság Művészeti Szakbizottságának Szépírói Munkacsoportjával, a Meritum Egyesülettel, a VMDK Szegedi Csoportjával és az Ötágú Síp Kulturális Egyesülettel is  rendre együttműködik programok szervezésében. 2010. óta minden esztendőben részt vesz a Szegedi Tudományegyetem két nagy kulturális projektjében (Egyetemi Tavasz, Őszi Kulturális Fesztivál), valamint a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár partnereként az Ünnepi Könyvhét szegedi eseményeinek szervezésében. 2017-ben rendeztük meg először a Tisacra Összművészeti Minifesztivált. A fesztivál egy új tematikával, új alkotói és befogadói regiszterrel: a szakralitással kíván hiánypótló szerepet betölteni a nyári fesztiválok sorában. Szeged bővelkedik a szakrális terekben, azonban eddig szinte egyetlen rendezvény sem igyekezett többet látni és láttatni belőlük néma történelmi díszletnél. A Tisacra Fesztivál már helyszínében is törekedett ennek az ősi, mély minőségnek a megragadására, ezért Szeged legrégibb szakrális terét, s egyben abszolútumát, az alsóvárosi Havas Boldogasszony templomot és a vele egyet jelentő ferences rendházat választotta otthonául, jelesül a kolostorudvart, azaz a quadrumot. 2018 júliusában már a második Tisacra fesztivált sikerült megvalósítanunk.

Az Egyesület könyvkiadói tevékenysége 2011 őszén indult, ekkor jelentettük meg a Szeged effekt című antológiát, amely Szegedhez kapcsolódó élményeket, benyomásokat rögzít, kifejezetten ebbe a kötetbe készült, máshol még nem publikált szövegek által. 2012-ben adtuk ki a Szeged effekt 2 antológiát, valamint Bene Zoltán: A méltányolás ideje című tanulmánykötetét és Lennert (Móger) Tímea verseskönyvét, a Kollázst. 2015-ben Szabó Pál doktori értekezését jelentettük meg: 1440 – Nándorfehérvár első oszmán-török ostroma és előzményei címmel. 2016-ban két újabb kiadvánnyal bővült a könyveink száma, mindkettő Tömörkény István születésének 150. évfordulója alkalmából látott napvilágot (Üzenet a másvilágra című, kortárs szépirodalmi antológia és a Tömörkény 150 címet viselő tanulmánykötet, utóbbi az Egyesületünk által szervezett Tömörkény szimpózium előadásainak szerkesztett változatait adja közre).

Az Areión Egyesület 2011. november 6-ától 2017. november 6-ig üzemeltette a SzegediLap.hu című kulturális-művészeti portált, amelynek látogatottsága ez alatt az idő alatt meghaladta a 550.000-et.

Az Areión Egyesület háttérszervezete a Magyar Írószövetség Csongrád megyei Írócsoportjának, partnere a Magyar Írószövetségnek.